Sziasztok!
Meghoztam a Revenge első részét, ami +18!!!, remélem nem lett túl béna, ritkán írok +18-at, főleg egy történet elején, de ez kellett bele, ugyanis ez meg fog sok mindent határozni. Lesz egy kis ,,kötelék" Harry és Louis között, illetve lesz mivel vesztegetni a másikat! ;) Ennyit elárulok.
Nos, nem tudom mikor hozom a többi részt, mert most gyorsan elkészültem, de csak azért mert siettem, ugyanis ma itt alszik majd uncsitesóm, holnap csajos nap, egész nap körmösnél üldögélünk majd, este lesz mire hazaérünk, úgyhogy holnap nem tudok írni.
Remélem tetszik majd ez a kis szex, és lesz pár feliratkozóm még! ;) A kommentek nagyon jól estek, köszönöm szépen!
A NC blogja ugyanaz marad, sajnos nem tudom megcsinálni a design-t. :(
Kellemes olvasást!
Lau
Főnököm
irodájában ültem és hallgattam, amint éppen telefonál. Az öreg, duci és bajszos
férfi idegesen járkált le-föl, közben pedig mézes-mázos hangon beszél és
nyugtatgatja a vonal másik végén lévő embert. Nagy valószínűséggel a feleségét,
ugyanis, ha jól tudom ma van a házassági évfordulójuk, viszont a főnököm ma
megy a szeretőjéhez is, akinek a születésnapja van ma. Annyira nem öreg azért,
mindössze ötven elmúlt és csak két szeretője van, plusz a felesége. Ha most
ilyen ideges, milyen ideges lesz mikor közlöm mit találtam ki?
Idegesen
nyomta ki a telefont, majd nagyot sóhajtva huppant le velem szembe.
Végigsimított bajszán, majd hátradőlt és könyökével megtámaszkodott a karfán,
ami két oldalról szorította be a székbe.
-
Hallgatom, Styles. Mit szeretne? – kérdezte immár nyugodtabban.
-
Tudom, őrültnek tart, de…megkértem valakit segítsen megtalálni a lányom
gyilkosát – jelentettem ki kicsit félve, mire felcsillant a szeme.
- Nos?
Ki az?
- Louis
Tomlinson
- HOGY
KI? Maga komolyan összedolgozna egy gyilkossal?! – ordított rám,
felsóhajtottam. Gondoltam, hogy így reagál majd.
- Kapna
nyomkövetőt, nálam lakna, a szavát adta. Megbízom benne. – mondtam nyugodtan,
de ez nem segített a helyzeten, főnököm ugyanolyan paradicsom vörös fejjel
méregetett, bajszát pödörgette, másik kezével az asztalon dobolt.
- Maga
tényleg nem normális, Styles.
-
Kérem, uram! Jól tudja, két éve mást sem csinálok, csak a lányom gyilkosát
hajkurászom! Ki találhatna meg egy gyilkost, ha nem egy másik gyilkos? Kérem! –
könyörögtem az asztalra hajolva, ujjaimat összefűzve. Főnököm sóhajtott egyet,
majd ellazult, megnyugodott.
-
Rendben. De maga felel érte és napközben szeretném, ha a közelben lenne. Két
hónapot kap, ha nincs meg, Louis megy vissza. Ha viszont megtalálja szabadlábra
helyezem – csapott az asztalra. – Mehet érte, a többit lerendezem
-
Istenem, köszönöm! – örvendeztem főnökömnek, de az csak leintett. Mosolyogva
pattantam fel, majd kisiettem a szobából, na meg az épületből. Úgy rohantam,
mintha valaki szülne és hozzá sietnék. Sajnos nekem ez az élmény sem adatott
meg, hogy valakim terhes legyen. A nővérem meddős, én férfi vagyok.
Mindkettőnknek csak az örökbe fogadás maradt, csak sajnos tőlem elvették a
kislányomat, de Louis segíteni fog nekem.
Ismét a
börtön épületében találtam magam, Louis cellájában. Én a kinyitott rács mellett
álltam, Louis nekem háttal pakolt egy hátizsákba. Végre normális ruha volt
rajta, amiben bár elveszett sokkal emberibb kinézete volt. Egy melegítő nadrág
és ahhoz passzoló melegítő felső volt rajta. Mikor végzett vállára kapta a
táskát, majd mosolyogva, fenék rázva jött ki a cellából és lépett mellém.
-
Élvezet lesz veled az élet – sóhajtott fel.
- Oh,
igen. De először a nyomkövető – mosolyogtam le rá, szemet forgatott.
- Hát
persze – ment el mellettem. Követtem, egészen a recepcióig, ahol egy társam
várt minket, egy nyomkövetővel a kezében. Mikor meglátta Fred-et, a társamat
felnyüszített. – Komolyan a lábamon lesz? – kérdezte mikor mögé értem.
- Igen.
De állítható, majd úgy tesszük, hogy ne szorítson
- Utállak
– morgott egyet, majd Fred-hez sétált, aki előtt volt egy szék, arra Louis
feltette a jobb lábát, Fred pedig lehajolt és felhúzta a nadrágot. Ráhelyezte a
nyomkövetőt, majd elkezdte állítgatni a méretet.
- Így
jó? – kérdezte felpillantva Louis-ra.
- Tökéletes
– morgott rá, mire a pasi elnevette magát. – Mi ebben a vicces?
- Semmi
– mentegetőzött Fred, majd lehúzta Louis nadrágját – Frissen gyantáztál?
-
Rohadjatok meg! – kapta le a lábát a székről.
-
Komolyan legyantáztad? – kérdeztem már én is fuldokolva a nevetéstől, mire
megfordult.
- Igen,
na és? Szeretem, ha sima a lábam
-
Képzelem. Na gyere – fogtam meg vállát, majd kifele húztam az épületből. Nem
viszem még haza, először az FBI-hoz kell vinnem, alá kell írnom pár papírt, Louis-nak
úgyszintén, miszerint én felügyelem és köteles rám hallgatni, mindössze két
hónap kimenője és egyéb ilyen izgalmas dolgok, tele jogi szabályokkal,
bekezdésekkel és megannyi csudijó dologgal. Mire végigolvassuk csak a papírt
elmegy a nap, mire aláírjuk eltelik a hét.
Louis
kicsit sántítva sétált mellettem, egyáltalán nem zavarta, hogy fogom a vállát,
sőt, inkább hozzám bújt, mintha szeretnék tőle valamit. Egészen a kocsiig így
sétáltunk, szinte egymásba bújva, majd kinyitottam neki az ajtót, ő pedig
beült, majd kényelmesen elhelyezkedett, én addig átsétáltam a másik oldalra, és
beszálltam a volán mögé.
- Van
cigid? – kérdezte rám pillantva.
-
Kesztyűtartó – sóhajtottam fel. Ritkán gyújtok rá, általában este, mikor már nagyon fáradt és
ideges vagyok.
- Kösz –
nyitotta ki a dobozra emlékeztető kesztyűtartót, majd kivette a cigarettám, és
a dobozból kiemelt egyet, amit szájába tett. Meggyújtotta, majd lehúzta az
ablakot. Érzékien szívott bele, majd fújta ki, látszólag hiányzott neki. –
Szívj velem – nyújtotta a dobozt, én pedig szememet forgatva vettem ki egy
szálat, majd arcához hajoltam, hogy cigimet az ő égő szálához érinthessem.
Addig szívtam a saját szálamat míg az meg nem gyulladt Louis-étól, aki ezt mosolyogva
figyelte. – No lám, a nagy Styles is buzi – kuncogott cigijébe beleszívva. –
Ezért fogadtad örökbe Rachelt? Nem volt aki szüljön?
- Fogd
be – morogtam egyet. – Ehhez semmi közöd
-
Dehogy nincs drága, együtt fogunk élni, ráadásul én nyomozok majd a lányod
gyilkosa után is – mondta gúnyosan – És tudod, nekem ezt nem muszáj. Én jól
elvoltam a börtönben is
-
Manipulálni akarsz?
- Ez
közel sem manipulálás, édesem. Ezek kész tények, de az való igaz, szeretek az
emberek érzelmeivel játszani – mosolygott rám, majd lepöccintette cigije
végéről az elégett dohányt. – Töltött cigi?
-
Sokszor unatkozom este – volt mérges válaszom, majd végre valahára elindítottam
a kocsit és az útra kanyarodtam.
-
Tudod, ha már buzi vagy, igazán megdughatnál. A börtönben erre nem igazán volt
lehetőségem, éhezem egy jó szexre. Vagy te is bepókhálósodtál? – kérdezte szinte
dorombolva. Szemet forgattam. Erről fog szólni az együttélésünk? Szex, szex és
szex? Már bocsánat, de nem azért szedtem ki ebből a hátborzongató épületből,
hogy lefeküdjek vele. Nem mintha csúnya volna, vagy rossz volna az ágyban,
biztosra veszem, hogy jól teljesít.
- Nem
vagyok buzi – morogtam orrom alatt.
- Hát
akkor mi vagy? Hercegnő? – kérdezte gúnyolódva, majd felnevetett.
- Meleg
vagyok, nem buzi
-
Szivi, az egy és ugyanaz. Szóval, megdugsz vagy sem? – tért a lényegre.
- Meg,
de úgy, hogy elájulsz
- Alig
várom – sóhajtott fel, majd kidobta a cigi csikket. Átnyúlt az enyémért is,
beleszívott egy utolsót, majd azt is kidobta az ablakon és felhúzta az ablakot,
hogy ne érjen minket a huzat. Furcsa férfi, bár mindig is ilyen volt. Amióta
legalábbis ismerem, vagyis olyan tíz éve. Most ha jól tudom huszonnyolc éves,
vagyis tizennyolc volt, mikor először hívták miatta az FBI-t. Én pedig
harminchat, vagyis akkor volt Rachel tíz éves…mindig Rachel… Mindig, sosem
szabadulok már az emlékétől.
Könnyeim
marták a szemeim, a gyomrom kavargott, ujjaimmal erősen szorítottam a kormányt.
Nem láttam a könnyeimtől, hirtelen meg is szédültem.
-
Harry! – sikított fel Louis, majd a kormányért kapott. – Harry baszki, szedd
össze magad! – sikított fülembe. Felocsúdtam. Épp, hogy nem sodródtunk le az
útról, ha Louis nem kap a kormányért, már…vagy meghalunk, vagy csak lesodródunk.
– Mi bajod van? – kérdezte aggódva, miközben elhajolt a kormánytól. –
Pánikroham?
- Nem…vagyis
nem tudom. Néha rám jön – vontam vállat.
-
Keress fel egy pszichológust mielőtt megölsz mindkettőnket. – sóhajtott fel. –
Örülhetsz, hogy nem hugyoztam össze magam, most moshatnád a kocsit
- Az
hagyján… Lehet még véres is lett volna – ráztam fejet mosolyogva, szemet forgatott.
Ha ő el tudja viccelni, én is. Számomra ez semmi, vagy háromszor lőttek
mellkason úgy, hogy azt mondták három nap és kampec, az nagyobb trauma volt,
főleg úgy, hogy még Rachel is picike volt. Féltem egyedül marad majd, elvégre a
nővéremnek is férje volt, nem volt olyan biztos, hogy felnevelnék.
-
Szerintem tereljük vissza a témát a szexre, az számomra fontosabb
- Miért
akarsz annyira lefeküdni velem?
- Mert
áll a farkam reggel óta? – kérdezte felhúzva vállait. – Kurva szexi vagy
- Azt
elhiszem, de én nem egyéjszakás kalandokra vágyom
- Tőlem
járhatunk is, csak dugj meg – vont vállat, de végig szemembe nézett, én meg
természetesen vissza. Szépen lassan lecsúsztatta jobb kezét hasán, ágyékán,
egészen farkáig, majd erősen rámarkolt saját büszkeségére, közben elnyílt
ajkakkal nyögött egyenesen nekem szánva a nyögést. Nagyot nyelve nyaltam meg
számát. Ez tényleg komolyan beszél, azt hittem, csak viccel, de ezek szerint
tényleg le akar velem feküdni. Visszafordítottam fejem, majd ismét az utat
figyeltem.
- Bírd
ki estig. Este ájulásig kúrlak
- Ez az
– sóhajtott fel. – Amúgy együtt alszunk?
-
Nyilván, ha megduglak – forgattam szemet.
- De
amúgy, mikor nem dugsz éppen
- Igen,
mivel nincs egy szabad szoba sem, a lányomét pedig nem kapod meg
- Nem
is kértem volna – sóhajtott fel – Számodra szenthely lehet – folytatta, majd
elkezdte kicsatolni az övét.
- Te
mit csinálsz? – kaptam rá tekintetem.
-
Kiverem
- Az én
kocsimban ugyan nem! – csaptam rá erősen kezére, mire csak felszisszent, majd
visszacsatolta övét és karba fonta kezeit.
-
Tudod, nagyon utálatos vagy
- Én
sem verem ki a kocsiban, nehogy azt hidd
-
Besült ember lehetsz – sóhajtott fel ismét. Végre bekanyarodhattam az FBI
utcájába, így megnyugodtam, hogy végre nem kell hallgatnom a hülye,
szarkasztikus, vagy éppen élvezettel teli beszédeit, nyögéseit, kéréseit és
minden egyebet, ami ma elhagyta a száját. Sokkal komolyabbnak gondoltam, de ő
csak egy szex-mániás gyerek, aki két éve nem szexelt, csak a jobb keze volt
neki.
Leparkoltam az FBI előtt, majd kiszálltam,
velem együtt Louis is, és rögtön nézelődésbe kezdett, én pedig ismét
megragadtam a vállát és befele kezdtem rángatni, egészen a főnököm irodájáig.
Mindenki meglepve figyelte a civil ruhás Louis-t, aki mosolyogva nézett vissza
mindenkire. Élvezte, hogy így rám támaszkodhat. Mármint tudja, hogyha én itt
vagyok a közelében, akkor a kutya sem szól hozzá, így megnyugodott, hogy senki
sem fogja bántani.
Kopogtam kettőt az ajtón, ami elválasztott
minket a főnököm irodájától, majd benyitottam. Az asztalánál ült, és papírokat
írogatott alá, amiket majd nekünk is alá kell.
- Helló
Oliver! – köszönt mosolyogva Louis – Rég láttalak!
- Ülj
le a seggedre – szólt rá erélyesen a főnököm, mire az helyet is foglalt az
egyik széken, én pedig mellé ültem. – Itt vannak a papírok, előbb Harry írja
alá, utána te. Ha lehet, ne lopj el semmit! – figyelmeztette Louis-t, mire az
bólintott. Én elvettem a papírokat, - olyan öt darab lehetett – majd sorban
elkezdtem odafirkantani a nevem mindre, és adtam tovább Louis-nak, akinek
szintén toll volt a kezében és ő is aláírogatta a papírokat. Mikor végzett
nagyot sóhajtva letette a tollat.
- Most
már mehetünk? – kérdezte Oliver-re nézve.
- Igen.
Nyomkövetőt megkaptad? – kérdezte Louis-ra nézve.
- Meg
- Akkor
mehetnek. Holnap találkozunk Styles, te pedig itt leszel a közelben! – emelte fel
mutatóujját, de Louis-nak a szeme sem rebbent. Ugyanolyan unalommal és
szánalommal nézett főnökömre.
- Hogy
van Rebeca? – kérdezte Olivert. Ő a felesége. – Na is Martha? És Henriett? – ők
a két szeretője. – Hány éves is lett ma Martha? Huszonkettő? És Henriett hány
éves? Harminc? Rebeca pedig negyven, jól tudom? Próbáltátok már négyesben? –
érkeztek tőle folyamatosan a kérdések. Főnököm már vörös volt a dühtől, a szeme
alatti kis ideg rángatózott, szája megremegett.
-
Takarodj KIFELÉ – üvöltött rá Louis-ra, ő pedig diadalittasan állt fel, majd
sétált ki kíséretemben az irodából. Én nem mertem szólni, elvégre mindenki
tudja, hogy három nővel van, kivéve azt a három nőt. Ugyanis nem tudnak
egymásról, de az egész FBI tud róla, mindenki erről beszél. Bár azt nem tudom
Louis-hoz hogyan jutott el a hír.
Ismét a
kocsim előtt találtuk magunkat, majd be is szálltunk. Louis még mindig
vigyorgott, mint mondta szeret az emberek érzelmeivel játszadozni. Kíváncsi
vagyok azt , hogy tűri, ha az ő érzelmeivel játszadoznak. Vagy fel sem veszi,
és nem érdekli,
- Végre
haza viszel és jó keményen megdugsz – sóhajtott fel – Remélem a farkad is van
olyan nagy, mint az egód
-
Csitt, vagy nem lesz szex – szóltam rá, majd ismét beindítottam a motort. Louis
morogva helyezkedett el ismét, majd csodák csodájára csöndben maradt. Már
vártam mit hoz ki ebből a ,,Dugj ájulásig” dologból, kíváncsivá tett, hogy
komolyan gondolta-e, vagy csak beszélt a levegőbe és valójában nem akar szexet,
mindössze játszadozik velem. Bár kemény férfiassága nem erről tanúskodik,
ugyanis már most kiszúrja a szememet az a hatalmas dudor, ami miatt az én
nadrágomban is mozgolódni kezdett valami.
Alig
vártam, hogy hazaérjek és leparkolhassak. Kiszálltam az autóból, rá pár
pillanatra Louis is, de nagyon lassan, direkt persze, hogy idegesítsen.
Megnézte a házam, jól alaposan, a kerítésem, az udvart, ahogy követett engem
befele akkor is minden kis tárgyat, kerti törpét, virágot megnézett.
- Szép
házad van – mondta már a nyitott ajtóban, de ideje sem volt mást kinyögni, mert
ajkaira tapadtam, ő pedig mosolyogva fogadta. Hagyta, hogy a falnak préseljem,
és becsukjam az ajtót, közben pedig hozzádörgöljem merevedésem. Felsóhajtott,
ennek következtében kinyitotta száját, én pedig ezt kihasználva dugtam át nyelvem
és hívtam táncba övét. A felkérést elfogadta, rögtön vad táncba kezdett, és
hagyta, hogy szája minden kis négyzet centis részét megízleljem, közben pedig
érzékien mozgassam ajkaim. Körkörös mozdulatokkal dörgöltem ágyékának egyre
jobban keményedő férfiasságom, míg ő felvezette kezeit nyakamra, nyakamról
pedig hajamba, hogy érzékien szántson végig göndör fürtjeimet, amik ujjaira
tekeredtek. Erőszakosan ragadtam meg csípőjét, majd kezdtem el húzni a lépcső
felé. – Harry, elesünk – morogta számba. Elváltam tőle, majd lerántottam róla
pólóját és ölembe kaptam, hogy gyorsan felvihessem szobámba.
Végigrohantam
a folyosón, mígnem a szobámhoz nem érkeztünk, aminek berúgtam ajtaját, majd
szinte az ágyra dobtam Louis-t, aki nagyot nyögve kezdte el nadrágját csatolni,
míg én lekaptam magamról pólómat, és kiléptem cipőmből. Louis is lerúgta
cipőjét, majd elkezdte lefele tolni nadrágját, de amilyen szerencsétlen persze,
hogy nem ment, így én akasztottam ujjaim alsójába, és melegítőjébe, majd húztam
le róla, hogy aztán én is letolhassam sajátom.
Mikor
meglátta meztelen testem felnyögött, majd felkönyökölt, hogy jobban megnézhesse
álló farkamat, ami már szinte hasamra hajolt, és könyörgött a kényeztetésért.
-
Hatalmas vagy! – sóhajtotta megnyalva száját – Magamban akarom érezni! – mondta
megfordulva az ágyon. Bepucsított nekem, törzse szinte az ágyon feküdt, míg
feneke tökéletes pozícióban volt. Felmásztam az ágyra, szorosan mögé, majd
puszit nyomtam derekára, megremegett alattam, közben hatalmasat nyögött. –
Kérlek! – nyüszített fel, majd még jobban kinyomta fenekét, így álló farkamnak
tudta dörzsölni. Felnyögtem. Ahogy ő ki van éhezve egy kiadós szexre, úgy én
is, nem is kicsit. Hiányoznak az egyéjszakás kalandok, a játékok, a huncutkodás.
Elkezdtem
puszikkal behinteni derekát, majd egyre lejjebb haladtam, amit sóhajokkal
fogadott, na meg persze nyöszörgéssel. Mikor járatához értem kidugtam nyelvem,
majd két kezemet fenekére vezettem.
-
Uramisten! Ahh! Harry! – nyögött fel hangosan, mikor elkezdtem nyalni. –
Istenem! A farkad kell, most! – ordított fel. Mosolyogva húztam el fejemet, járatától,
majd elhelyezkedtem felette. Bal kezemmel megtámasztottam magam feje mellett,
jobbal büszkeségemet igazítottam fenekéhez, majd egy hirtelen mozdulattal
belényomultam. Míg én az élvezettől, a szétáradó hőtől nyögtem, ő a hirtelen
fájdalomtól. Isteni érzés volt szűk kis járatában lenni, bár még mozogni nem
mertem, élveztem, hogy szűk kis feneke körülöleli hatalmas mértemet.
Letettem
jobb kezemet is feje mellé, mire ő felemelte, és nyakamnak feszítette.
-
Mehet? – kérdeztem megharapva fülcimpáját, nyelt egy nagyot, majd ismét
leengedte fejét.
- Mehet
– sóhajtott fel, én pedig szépen lassan kezdtem el benne mozogni. Minden
löketre egy fájdalmas nyögéssel jutalmazott, ami engem izgatott, és minden
nyögéstől egy lépéssel közelebb kerültem orgazmusomhoz.
Folyamatosan
mozogtam ki-be benne, minden lökésnél felnyögtünk, vagy sóhajtottunk. – Harry? –
sóhajtott fel Louis.
- Igen?
-
Érints meg – nyögte maga elé. Eleget tettem a kérésnek, jobb kezemmel
rámarkoltam farkára, majd ütemesen húzogattam rajta kezemet. Ugyanolyan
ütemben, mint ahogy én mozogtam benne. Hatalmas nyögések szöktek ki torkából,
szinte hörgött az élvezettől. – Már nem kell sok… Gyorsíts! – sóhajtott ismét,
én pedig ismét eleget tettem a kérésnek. Gyorsabban mozogtam benne és
gyorsabban mozgattam kezemet is. Kirázott a hideg, megremegtem, én is egyre
közelebb voltam ahhoz a bizonyos kapuhoz. – Gyerünk!
-
Mindjárt… - nyögtem hangosan. Löktem még párat, majd egy hangos nyögés
kíséretében robbantam egyenesen Louis-ba. Nem kellett őt sem sokáig kényeztetni,
hamarosan ő is kezembe élvezett egy hatalmas nyögés kíséretében.
Kihúzódtam
belőle, ő pedig abban a pillanatban omlott az ágyra. Elnyúltam az éjjeli
szekrényig, majd megtöröltem kezem egy papír zsebkendővel, amit használat után
csak az ágy mellé dobtam. – Remélem élvezted – szólaltam meg nagyot sóhajtva,
majd lemásztam az ágyról.
-
Szétmegy a seggem – dünnyögött a takaróba. Mosolyogva sétáltam el szekrényemig,
majd kivettem két alsót és két pólót. Az egyik alsóba és pólóba belebújtam, a
másik alsót és pólót Louis-ra dobtam, mire felsóhajtott, majd felkelt az ágyról
és felvette magára Mindkét darab lógott rajta, de legalább tökéletes látszott
benne szép, kerek feneke.
- Merre
van a mosdó? – kérdezte kicsit nyekeregve.
-
Balra, második ajtó – mosolyogtam rá, majd nekikezdtem a lepedőcserének. Nem
tart sokáig kicserélni, szóval nem nagy munka, így nem is mérgelődtem miatta.
Elég régen volt már ilyen, hogy magam után takarítsak ezt az egy alkalmat kibírom.
Alig tíz
perc alatt végeztem, Louis pedig túl sokáig volt távol, bár a házból nem
hiszem, hogy kiment, sokáig van. Persze, lehet nem pisilni ment, de akkor is.
Kisétáltam a folyosóra, így megláttam, hogy lányom szobájának ajtaja tárva
nyitva van. Morogva néztem be a szobába, Louis a szoba közepén állt. Minden
ugyanolyan volt, mint ahogy két éve Rachel itt hagyta. Még a szennyesei is a
kosárban voltak, mintha lenne aki hazajönne és kimosná. Az ágyához sem nyúltam,
a szekrényéhez, az íróasztalához. Ugyanolyan rendetlenség volt, mint akkor
este. Louis pedig ebben a rendetlenségben állt és nézett szét.
Mikor
észrevette, hogy nincs egyedül
megfordult, így szembetalálkozott ideges arcommal, rögtön mentegetőzésbe
kezdett.
- Ne
haragudj! Nem bírtam ki, muszáj volt megnézni – húzta félmosolyra a száját – De
nagyon szép szoba. Tetszik ez a rózsaszín – sóhajtott fel, majd kifele lépdelt
a szobából. – Ígérem többet nem jövök be – mosolygott rám.
-
Ajánlom is – néztem le rá perzselő tekintettel. Felsóhajtott.
-
Tudod, titkon én is mindig egy kislányról álmodoztam, Darcy névvel. Kis göndör,
szőke, kék szemű angyalról. De…nekem sosem lehet, Harry. Nem tudom melyikünknek
fáj jobban. De…ha ez kicsit megnyugtat, az édesanyám a kezemben vérzett el, és
ő is hiányzik – veregette meg mellkasomat, majd szépen, kecsesen elsétált
mellettem, már amennyire bírt menni.
Basszus ez aztán nagyon jóra sikeredett!
VálaszTörlésHa csak ezután fogsz belelendülni a +18-as részekbe kurva kíváncsi leszek a többire-))))),mert ez is erotikusra sikeredett-)))
Várom a folytatásokat,puszi Szuzi
Örülök, hogy tetszett!
TörlésSajnos az ilyen témában nem igazán vagyok otthon, úgyhogy elég nehezen ment az írása, de ez kellett bele. Viszont örülök, hogy bénasága ellenére tetszik :D
Megpróbálok sietni a részekkel!
Puszi!
Wáó.
VálaszTörlésNem erre a kezdésre számítottam, még is kellemeset csalódtam. :D
Ez sokkal jobb lett, mint amit én elgondoltam :D
Húh...
Szex zsarolás? :D
Már most tűkön ülök.
Nagyon jó lett ahww... Siess a kövivel :3 💙
Örülök, hogy tetszett.
TörlésNéha meg kell lepni az olvasókat, tudod.
Igen, lesz szex zsarolásról is szó, ami kicsit feldobja majd az egészet. Hát, sajnos kicsit várni kell a következő részig! :D
De megpróbálok sietni!
Puszi!
WOOOOOOOOW
VálaszTörlésIMÁDOM :D
Nem gondoltam hogy megdugja xD Ezek a beszólások :D
Atyám alig várom már most a kövit! :D
Örülök, hogy tetszett.
TörlésHát...kellenek meglepetések :D Komolyan elgondolkodtam ám én is azon, hogy muszáj-e beletenni, de igen, muszáj volt beletenni :"D
Megpróbálok sietni!
Puszi!
Ez kurva jó lett!!!! Siesss kerlek nem birom!!! Aaa imádtam...szohoz se jutok. Agy halál 😂
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszett.
TörlésMegpróbálok sietni! ;)
Puszi!
"Már amennyire bírt menni" ����
VálaszTörlésEz kész...
Tudnál küldeni egy meghívót a Nc-hoz?
A NC már elérhető, de még van rajta mit alakítgatni ;)
Törléshttp://nocontrol-coolgirls.blogspot.hu/
Köszönöm :)
Törlés